Egész pontosan 2012.február 2.-án ért véget a párkapcsolatom. Alig két hetet tudhatok magam mögött a volt barátommal. 2 éve engem akart megszerezni. Észrevehető volt, de próbáltam nem észrevenni. Megint én vagyok a rossz ember? Abban a 2 évben bent volt a Vikica, Bence és nem figyeltem rá eléggé. Szóval alig két hét.. nem találkoztunk egyszer sem. Hétköznap nem volt megoldható, mert suli volt mindkettőnknek. Ő pedig egy elfoglalt úriember, mint minden más hímnemű lény. Akartam időt szakítani, akartam! Lemondtam a szombati „munkát” de már késő volt, programot szervezett magának. Romantikázós hangulatom közepette leírtam neki, hogy fázom.. olyan választ kaptam rá, amire nem számítottam. Felszólított, hogy vegyek fel pulcsit meg kabátot .semmi több. Furcsa volt.. és nem is csak ez. De legszembetűnőbb ez volt számomra. Másnap írtam neki.. annyira éreztem, hogy nem kellett volna, de valahogy mégis. nem érezte jól magát velem, és ha így maradtunk volna, egy idő után biztosan nekem is rosszabb lett volna, hogy amíg én úgy ahogy elvagyok, ő egyáltalán nem kívánja a társaságomat.. ez így volt. Nem szeretem az ilyeneket beismerni, de ez így van. 2 évet várt, aztán miután a magáénak tudhatott, már nem voltam érdekes számára. 

Szörnyű érzés, többször játszottam a gondolattal, de csak rosszabb lett, tehát befejeztem-

azt mondta: „jobban szerettelek amikor csak barátok voltunk” . hát persze! Nem akartam neki állni ott magyarázkodni, mert ha így érzi, így van.

de nem egészen. Kevesebbet beszéltünk, nem volt nagyon értelmes témánk. Régen mindig. Tudom, hogy miért. Annyi az egész csupán, hogy pasimnak nem kezdem el mesélni, melyik fiúval mit hülyéskedtünk.. (több fiúbarátom van mint lány) akkor azt hihette volna, hogy féltékennyé akarom tenni. Szó sem lett volna ilyenről. A félreértések elkerüléséért inkább hanyagoltam az ilyen beszámolókat. 

 

Hiányzik valami az életemből. Nem tudom megnevezni a hiányzó részt, de érzem a tátongó ürességet magamban. 

 

A csend vákuuma kitépné a nyelvemet, ha kinyitnám a szám.-

 

Péter .<3 e téren változatlan minden. Suliban amikor beengedtek minket terembe, levettem a padról a saját székem. Oda jött, és levette Zevi székét. Lerakta, aztán elment a helyére. Úgy meglepődtem, hirtelen egy szót nem tudtam kinyögni. Tudom, szánalmas, én is ezt mondanám magamra.. most miért félek? Mitől félek? Jó kérdések. Hát tőle, hogy olyat mond, amit nem szeretnék hallani, vagy olyat sem mond. Nagy nehezen azért kinyögtem egy ’köszönöm’-öt. 

 

Bence. Látogatást tett a lakóhelyemen. Edzés után mentünk haza csapattársammal, amikor megláttam az út végén. Állt, és rúgdalta a köveket . nem ment semerre, csak egy helyben állt ott szépen. Rám várt. Elmesélte, hogy még mindig mennyire szeret, és vissza akar kapni. Ennek az ügynek az érdekében sajnos nem akarok tenni. Tudnék, de nem szeretnék.

 

Ikszépt akarom, Tamáskát.

 

Kész röhej. 

Most hát lelkem, repdess régi szárnyadon

 

 

 

-Ebben fakad bánatom forrása-